Ismét eltelt egy hónap. Kicsi fiúnk cseperedik. Annyira, de annyira okos. Most alig várom, hogy nagyobb legyen és értelmesebb és beszéljen meg minden, de biztos lesz idő, amikor hiányozni fog ez a korszak és ismét babázni szeretnék. Bár ketten bőven elegek lesznek, azonban imádok terhes lenni és a szülést is ismét alig várom. Azt a csodálatos érzést átélni mindennél többet jelent!

Tomika egyre többször reagál a kéréseimre, persze csak a maga módján és azt is csak akkor, amikor kedve van hozzá. Tud gyiapacizni, csip-csip csókázni, lovacskaként csattogni a nyelvével, egyedül felmászni és szépen hátrafele lejönni a kanapéról. Már a lépéseket próbálja. Egyre többször elengedi, amit éppen fog és odatotyog ahhoz, amit kiszemelt magának. igaz pár lépés után elborul, de olyan sikerélménye van, hogy újra és újra megteszi. Ha fogom, 1 kezét szépen sétál velem. Mi több rohan, de a lábai még egymásba gabalyodnak. Felismeri a lámpát és azt mondja rá pa. Imádja a mamáját és papáját. Ha mondom, megyünk, oda akkor ujjong és azt hajtogatja ma-ma! Annyira édes!

Ádámka 1-2 alkalommal már adott magáról életjelet, de nagyon halványan. Azóta se éreztem semmit. Viszont séta közben úgy, mint Tomival keményedik a hasam. Voltunk a genetikai uh-n, de nem vártam ki a sorom hazajöttünk. Majd elmegyünk 4d-s uh-ra, és ott majd kapunk leletet. Addig meg nem érdekel semmi és senki sem!

 

Szerző: kataalma  2009.09.19. 20:19 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása