Nem akarok elkiabálni semmit, De Tomika irtó jó baba volt tegnap és ma éjjel! Tagnap nappal evett játszott aludt! Jó délutánra már kissé nyűgös babuci volt, de senki nem tud nekem olyan gyereket mutatni, aki délután estefele nem nyüglődik egy kicsikét. Aztán jött az éjszaka. Este fél 8-kor megetettem és csak reggel fél 5 kor kelt legközelebb hamizni, de utána egyből visszaaludt! Lehet, mostantól átalussza az éjszakákat? Hát jó lenne, de nem kiabálom el, mert ez lehetett egy kivételes este.
Szerző: kataalma  2009.01.11. 05:45 Szólj hozzá!

 
Hát nem semmi a mi az elmúlt időben velünk történt. Kezdem ott, hogy a hétvégén nem volt fűtés egész Csepelen és Erzsébeten, mert tönkrement valami. Péterbáéktól kellett elhoznunk egy hősugárzót és aznap éjjel kint aludtunk mind a 3-an a nappaliba, mert oda fűtöttünk be. Szerencsére éjjelre már visszakapcsolták a fűtést, így nem fáztunk. Aztán jött a tegnapi nap. Tomikát elvittem oltásra! Nagyon szépen viselkedett ameddig odaértünk, meg ameddig megvizsgálták. Azonban amikor a szurit kapta az rettenetes volt. De nem csak neki, nekem is! Annyira sírt, hogy pár másodpercig még levegőt sem vett. Belilult a feje és keserves zokogásba kezdett. Hiába próbáltam a figyelmét elterelni, nem lehetett. Annyira sajnáltam őt. Mindkét combjába kapott szurit, mert megkapta a tüdőgyuszi ellenit is. Mellékhatása nem volt. Igaz megelőzésnek adtam neki egy kúpot, de sem aluszékonyabb sem nyűgösebb nem volt, mint máskor szokott. Ez után itthon beszélgettem anyuval és kiderült, hogy a Csepeli mészárlás kivitelezője a szomszédunk. Ekkor kiakadtam teljesen. Nem gondoltam volna róla, hogy egy légynek is tudna ártani. De hogy embert ölni… Azt hittük róla, hogy rendőr. Erre, tessék
Na jó visszatérve Tomira. Már 6120 grammnak mérték, bár nem tudom, hogy a textilpelust meg a body-t ami rajta volt leszámították e, de mindegy. Ja és 60 cm. Makkegészséges! Azt hiszem ennyi most röviden.
Szerző: kataalma  2009.01.09. 08:51 Szólj hozzá!

Tomibaba ismét jó kisfiú lett. Napközben már elég sokat lehet vele játszani. Nézegeti a pihenőszékében a játékokat és jókat nevet, ha beszélünk hozzá. Evés után jön a játék. Aztán ha látom, rajta hogy fárad, és ezt már nyüglődéssel jelzi is, akkor beteszem a kiságyba hasra és elalszik magától. Mondjuk ez napi max 1x, fordul elő akkor is délelőtt. A többi nyűginél magamra kell kötni, és úgy alszik el. De legalább alszik. Most 3 napja már a szobájában alszik és mi is a hálónkba. Végre kényelmesen tudok feküdni. Evéssel sincs gond, de ő a napi 6 kaja helyett 7x eszik. 7x120-at, pedig 6x 140-et kéne. No de ez legyen a legkisebb gond. Mondjuk, nem bánnám, ha már végigaludná az éjjeleket, vagy mondjuk napi max csak 1x kellne fel, de ennek is eljön majd a maga ideje. Most jelenleg 5920 gramm és 62-es méretű rucikat hord.

Rugikat kapott eleget, most pár hónapig azt nem kell venni, de body-t azt tuti kell majd, mert ami van neki az max még egy hónapig jó, aztán kifogytunk belőle. A héten viszem őt oltásra. Remélem nem lesz semmi következménye és ugyanúgy jó éjjelünk lesz. Jelenleg max 3-4 naponta viszem csak levegőre és akkor is max. fél órát, mert nagyon hideg van mostanság. – 5 és -10 fok között állandóan. Ez a fűtésszámlán is biztos látszani fog. A haja egyre csak nő és nem akar kikopni. Lassan már le kell vágni neki. A szeme színe még mindig kék és egyre világosabb. Már beszélget is velünk, de még nem igazi gagyogás, csak gőgicsélés meg torokhang. És persze mint minden baba utál öltözködni. Ha a sapit csak megmutatom neki, már sír ezerrel. Tegnap előtt, pedig elvittük a Heimpálba este, mert eléggé váladékozott a szeme. Hát kár volt elvinnem, mert egy belgyógyász volt ügyeletes. Az vizsgálta meg őt! Mindent nézett csak a szemét nem. Erre felírt egy szemcseppet bakteriális fertőzésre. Még jó, hogy nem váltottuk ki, mert nem is volt a szemének semmi baja. Szerintem csak belekapott és azért volt a kis gyulladás. Főztem kamillateát, és azzal törölgettem neki. Másnap reggelre már semmi baja nem volt a szemének. Ennyit a dokikról. A jobb szeme volt váladékos, de a doki mivel meg se nézte neki a bal szemét írta a papírra. Mondhatom szép. Így bízzon az ember a gyerekorvosokban. De más baja nincs, és ezt legalább ott megtudtuk. Szép egészséges kisfiú!

Szerző: kataalma  2009.01.05. 12:52 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása