Hol is kezdjem nem tudom! A Kicsi fiacskám, Danika 2 hete úgy döntött, hogy nem kell neki a pelenka. Először csak úgy volt, hogy elmentünk pár hete a strandra és levettem róla a pelust! Amikor a pokrócon pisilni kezdett, szóltam neki, hogy oda ne, csak a füre pisiljen! Viccnek szántam, gondoltam mondhatok én neki bármit. De nem! Elment és utána egész nap a csak a fűre pisilt. Aztán egyik nap levette magáról itthon a pelust. Gondoltam nem adom akkor vissza. Lássunk csodát elkezdett magától a WC-re járni, és a kaka is odamegy! Hihetetlen kis pasi. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ekkora gyerkőc is tud szobatiszta lenni!

Tomival pedig nemsokára kezdjük az óvodát! Már nagyon várja ő is! Remélem minden rendben lesz és tényleg úgy fogja szeretni ahogy már most is! Egyébként egyre többet dumál és olyan körmondatokkal, hogy néha azt sem tudom fiú vagyok e vagy lány. Most nincs időm leírni, de igyekszem hamarosan.

Szerző: kataalma  2011.08.31. 06:20 Szólj hozzá!

Elég régen nem írtam de mindennek megvan a maga oka. Elég zűrösen indult az idei év és a közepe fele még zűrösebb lett. Egy embert elveszítettünk aki számunkra igen nagy jelentőséggel bírt, egy embert pedig más szempontból kell nélkülöznünk. ezáltal nekem sem volt túl sok kedvem ideülni és írogatni. No de ami késik az nem múlik, így most igyekszem pótolni a hiányosságokat.

Talán ott kezdeném, hogy Tomika május óta teljesen szobatiszta, csak éjjelente kell neki pelus. De ez engem egy cseppet sem zavar. Egyre ügyesebb és szófogadóbb, de csak akkor amikor nincs rajta az 5 perc. Olyankor viszont elviselhetetlen amiket művel. Ügyesen eszik egyedül, levetkőzik, felöltözik úgy ahogy, megcsinál bármit kérek tőle. Még mindig nagyon szereti a mesekönyveket és az autókat. Amikor csak tehetjük a levegőn vagyunk, mert nagyon élvezi a szabad teret. Sajnos ez a nyár nem éppen nyaralásra alkalmas nincs jó idő, de így is hasznosan tudjuk eltölteni a mindennapjainkat. Egyre több beszólása van amitől néha a falnak megyek. Példák: Elment Wc-re és beledobta a telefont a kagylóba. Én rohantam kiszedni mire ő: Anya most piros lesz a fejed? (mert látta egy rajzfilmben, hogy ha valaki ideges bevörösödik :-)) Aztán mondta neki a Mama hogy mennek Afrikába. azóta a drágám hajtogatja, hogy mikor megyünk Nagy Fikába? A fakanál nála Fanakál. Ő ügyes és okos nagyfiú ha szeretne valamit. Viszont ha én kérem akkor ő még kicsi és buta :-) Tudja hogy hívják őt és a szüleit, tudja hány éves és azt is hogy hol lakik. Tud számolni hibátlanul 18-ig. Szeret tornázni, főleg ugrálni páros lábon. Nappal egyedül alszik el de a legtöbbször este se kell mellébújni csak ha igényli. Szeret pancsolni és a kádban órákig eljátszani. Persze nem hagyom addig de ha tehetné ki se jönne onnan. Nagyon jól elvan bárkinél, nem annyira anyás, csak akkor ha valami baj történik vagy esetleg valamivel büszkélkedni szeretne. Szeret segíteni a házimunkában sőt mindenben. Állandóan segíteni szeretne. Ügyesen és szépen mos fogat. Igazi nagyfiú már! Ha kérdezik akkor ő senkit nem szeret, csak Anyát.

Szereted a Danit? Nem, mert folyton harapdál

Szereted Apát? Nem mert elment Németországba

Szereted Anyát? Igen nagyon szeretem és bújik is rögtön

Szereted a Mamát? Nem. Mamát majd később szeretem

Szereted a Hajnit. Nem mert nem szeretem

Szereted a Lindát és a Petit? Nem, mert hazamentek.

Bármit visszakérdezek, hogy mikor mi történt, mindent elmond, emlékszik rá és elmesél. sokat énekel és mondókázik egyedül amikor senki nem figyel éppen. Ha életlen észreveszi, hogy figyelik, elszégyenli magát és befejezi.

 

Danika: Hát mit is mondhatnék az én kis pufi-lufim-ról :-) Édes kerekedik, nő a súlya és a hossza is egyaránt. Nem mondhatni dagadtnak, inkább jó erős husinak! Elkezdett ő is dumálni. Egyre több szót mond és szinte mindent próbál kifejezni. Ha valamit nagyon akar azt el tudja magyarázni, ha mást nem pantomin művészként. Imád rohangálni, ugrálni, könyvet nézegetni, enni, fürdeni, labdázni.

Elég akaratos és erőszakos még mindig. Nagy fesztiválokat tud rendezni ha valami nem úgy történik ahogy elképzelte, vagy éppen nem is történik semmi. Igazából könnyű a figyelmét erről elvonni és hamar megbékél, csak ember legyen a talpán aki végighallgatja az ő műsorát. Igazán szeretetreméltó. Állandóan bújik, nagyon anyás. Nem válogat mindent megeszik, szót fogad és mindig rendet tart maga körül. összepakol. Bármit kérek tőle megcsinálja. Teljesen egyedül alszik el este és reggel is, soha egy percig sem igényli a simizést altatást. Utál hajat és fogat mosni :-)

A Tomit mindenben leutánozza és ha a Tomi csinál bármit, akkor neki is rögtön azt kell tennie. Nagyon szeretnek együtt játszani, és ha a Tomi épp nincs itthon ami nagyon ritka, akkor unatkozik látványosan. Képes a szoba közepén unalmába elaludni is.

Szerző: kataalma  2011.08.05. 11:15 Szólj hozzá!

Régen írtam, de sajnos nem jut túl sok időm mostanában a gép elé ülni. A gyerkőcök növögetnek szépen fejlődnek. Tomival 1 hete nem hordunk pelenkát. Nagyon büszke vagyok rá és magamra is, hogy belevágtunk. Már volt kaka is a Wc-be, és a pisinél is mindig szól ha jön. Az első 4 nap volt zűrös, 20 percenként vittem, hogy pisiljen, aztán az 5. napon már délután, szólt hogy anya futás a wc-re. Futottunk is és bele is pisilt. Na azóta mindig szól. Van, hogy egy picit későn és az eleje a pisinek becsurog, de a nagy része már a helyére megy :-) A Dani meg folyton követ minket és ő is akar bilizni vagy wc-ni. Nagyon édes. Ha a Tomival időben végzek lehet még idén elkezdem a Danival is. Csak őt még olyan picinek tartom ehhez. Aztán lehet csak én gondolom rosszul!

Dancsika 85 cm és 13,20 kg szép mondhatom, egy biztos fejlődik. A hisztik még elég kemények, de tudom nem tart örökké. Akaratos és erőszakos a drágám, de egyben biztos vagyok, le fog szokni róla csak egy kis időt kell át vészleni. Hm cirka 6 hónap :-)))))))))))

Alig várom már az óvodai és bölcsődei felvétel eredményét! Bízom benne, hogy mindkettő simán ment és tudok menni majd melózni.

Szerző: kataalma  2011.05.17. 11:26 Szólj hozzá!

Danibaba 12 kg és 80 cm, Tomibaba 15 kg és 95 cm :-) Nőnek, nőnek. Danika egyre többet beszélget, Tomi is. Dani mondja, hííííta (hinta) Te (telefon) Annnaaaaaaaa (anya) És természetesen a hiszti is remekül megy :-) Ja és a mama szó tisztán és érthetően.

Tomika meg mióta beszél, be nem áll a szája, egész nap magyaráz, kommenel és énekelget. olyan dalokat is énekel amit a tv-ben hall én meg csak lesek :-)

És néhány beszólása:

Anya pucolj almát Tominak. Tomi eszik almát. Tessék mutatom, hogy kell pucolni, ott a kés.

Anya öltözzünk, megyünk pékségbe veszel sütit.

Szituációs játékot játszottunk amikor is Tomi kisbaba, anya pedig az anyukája. Tomi elesett és beütötte a hátát:

Anyókája megpuszilja babája hátáját mert eltört :-)

Dani tegnap mérges lett a Tomira és visszaadta neki a bántást, Tomi jött panaszkodni: Anya Danika meghajapta Tomi ajcáját.....

 

Imádom őket :-)))))))))))))))))))

Szerző: kataalma  2011.04.05. 10:08 Szólj hozzá!

Mielőtt még elfelejtem gyorsan leírok néhányat ami nagyon megragadt :-)

Én állok a fürdőben és éppen fésülöm a hajam amikor Tomi belép és megszólal:

Kati, te mit csinálsz a fésűvel?

 

Apa nyakon legyinti Tomit de szó szerint a szobában, mire Tomi reagál:

Krisztián, ne bántsad, fáj neki....

 

Télapócsoki fogás közben összenyomódik, mire Tomi:

Pipóbácsi beteg, eltört a háta

 

Mamától jövünk hazafele. Tomi visszafordul és a mamának a következőt mondja:

Szia Mama, majd még találkozunk!

 

Rendszeresen mondja: Apa, te büdös tojás vagy. Anya te is büdös tojás vagy!

 

Edina elmegy Wc-re. Tomi beszól:

Anya a néni elment wc-re, mondom neki igen pisil.

Tomi mondja, használ wc-papírt! Mondom igen használ majd.

Mire Tomi: töröl fütyije :-)))))))))

 

És még sok sok minden ami éppen nem jut eszembe. Szerinte minden ami nem finom az csípős, és ha elég volt az ebéd akkor nem azt mondja, köszi elég volt, hanem azt

Elfogyott, nincs több :-)))))))

Szerző: kataalma  2011.03.19. 11:39 Szólj hozzá!

Kicsit ritkán jutok ide, de igyekszem nem elhanyagolni az írást! Ha jobban belegondolok, Dani 1 hónap múlva annyi idős lesz, mint amennyi Tomi volt Dani születésekor. Hát nem semmi. Repül az idő és napról napra jobban elcsodálkozom, hogy a gyerekek nőnek, okosodnak. Én akkor is a régi maradok. Én sosem öregszem meg :-)

A hétvégén nagy esemény előtt álltunk! Az én drága nővéremnek bekötötték a fejét! Igen igen férjhez ment 2011. március 5-én. A gyerekek nem jöttek velünk, Edittel és Attilával töltötték a délutánt és az egész éjszakát. A buli nagyon jó volt, végre először Tomi születése óta kikapcsolódtam. A gyerkőcök nagyon jól viselkedtek, nem volt velük probléma és még éjjel is aludtak! Éjen!

Dani mindent megért már amit kérek tőle, vagy mondok. szót fogad, ha kérem ne csinálja az 5 rászólásra abba is hagyja :-) Azonban iszonyat hisztis. szerintem 5 kislány veszett el benne. Ha rászáll a légy azért is képes óriás patáliát csapni. Még mindig csak 6 foga van, de most jelenleg 6 másik van beduzzadva. Próbál beszélni, de inkább csak orrhangon motyog. Mutogat mindent a mesekönyvekben és leutánoz minden mozzanatot ami körülötte történik. Felavatta a kis bőrét is. Játszótéren voltunk és könyékig túrta a földet homokot! Jó volt látni, hogy mennyire élvezi.

Tomi egyre jobban viselkedik. Úgy érzem, de nem kiabálom el, kezdünk túl lenni a nagyon nehéz korszakán. A dac még mindig megvan, de a harapás, lökdösődés verekedés kezd elmúlni. Egyre könnyebben kezelhető és nagyon sokat játszik a Danival. Szinte sosem játszanak külön. Mindig keresik egymás társaságát. Egyre többet beszél, és mindent meg tud magyarázni. Kedveli a szerepjátékokat, szeret rajzolni, gyurmázni, rohangálni, építeni, elbújni. Szépen eszik egyedül, már kevésbé lesz maszatos bármi mint eddig. Ha ő kap valamit, szól, hogy a Dani is. A reggeli kelésekre még mindig nincs megoldás, de remélem az ovis korszakban ez is változni fog. Igen, igen, idén már óvodás nagyfiú lesz! Hú várom is meg nem is. Örülök, hogy végre ott lesz, gyerekek között és kicsit leveszik a vállamról ezt a rettenetes nagy feladatot ami a napi szórakoztatását teszi ki, de ugyanakkor félek is, hogy hogy fog helytállni, hogy fogom bírni a hiányát stb.... De ez az élet rendje, akkor egy új élet kezdetét indítjuk el!

Szerző: kataalma  2011.03.11. 06:55 Szólj hozzá!

Hihetetlen, hogy hogy repül az idő! A kicsi fiam is elmúlt 1 éves. Most már sokkal könnyebb dolgom van és ők is szépen tudnak játszani együtt. Bár mindig vita van, mert mindenkinek mindig a másik játéka kell. De nem bánom ez így van rendjén. Danibaba 79 cm és 11 kg. Tomi 92 cm és 13 kg. nem sok van köztük :-)

Tomi egyre többet beszél. Már mondatokat tesz össze. Olyan édes. Valamelyik nap bezárta Danit a szekrénybe. Utána kinyitotta az ajtót és mondta: Daiiii Gyeje ki! Dani nem jött. Tomi megfogta kivette és folytatta a monológot. Különben.... és elverte az öccse seggét. Én úgy nevettem, hogy majd leestem az ágyról.

Danibaba elkezdett járni, és egyre okosabb. Megmutatja a dolgokat a könyvben, odahozza azt amit kérek tőle. Tudja hol van a lámpa, a repülő, meg tudja mutatni a fülét, imád táncolni, dudorászik, próbál beszélni a maga kis nyelvén, tapsol, utánozza a mondókák kézjátékait és elkezdett jelelni is. Tudja a jelét a fagyinak, a kézmosásnak, tud tapsolni, telefonálni. Imád enni, pancsolni és dobozokból ki, illetve be pakolni. Szeret építeni is és mesekönyvet nézegetni. Tomival imád bújocskázni, ruhadarabokat magára aggatni és úgy menni, vödörrel a fején mászni. Ilyenkor hatalmasakat kacag. Már 1 hónapja nem kap tápszert csak tejcsit. Egyébként mindent eszik, nem kell nekei már jó idelye turmixolni. Szépen megrág minden falatot, bár foga még csak 6 db van :-)

Még mindig nem szeret a babakocsiban lenni, nem szeret egyedül lenni.

Szerző: kataalma  2011.02.03. 12:23 Szólj hozzá!

Eltelt egy újabb év január van. Hideg, esett a hó és fúj a szél. A gyerekek nagyon jól érezték magukat az ünnepek alatt. Sok változás nem történt, de rájöttem Dani már mindent megért amit neki mondok. Ha azt kérem üljön le, leül. Ha azt kérem feküdjön le, lefekszik. Ha kérem hozza oda nekem a papucsot, vagy bármi mást, odahozza. Szóval rá kell jönnöm ő már nem kisbaba, és hiába hiszem még kicsinek, nagyon is nagy már :-) Nagyon szeret autózni és most már végre nézegeti velem a mesekönyvet és mutogatja benne a dolgokat. Szeret táncolni nagyon. A legkissebb ritmusra is beindul a kis feneke. enni még mindig imád, de lassan valamit kezdenem kell vele, mert már gurul :-) Szeret hhuncutkodni, mondókázni és imádja Tommit. Lesi minden mozdulatát és amit lehet azt leutánozza. Imád bujócskázni és fogócskázni is. Szereti az olyan játékokat ahol pakolni kell. Dobozba ki-be. Szeret pancsolni és nagyon szereti ha a központban lehet.

Tomi ia hasonló csak ő már nagyfiú. Már lehet vele játszani papás mamásat. ezt rendkívül szereti. Imád rajzolni és gyurmázni, de a legjobb számára még mindig a mesekönyv. Továbbra is a kedvence Elmó. azt hiszem ebből sosem növünk ki. Végre elkezdett megnit enni, de nagyon válogat. Állandóan tésztát enne tésztával. A pelenka lerakásával még mindig sehogy sem állunk, de remélem ami késik az nem múlik. Sokszor énekel, már utánam mondja a mondókákat énekeket! Sokat beszél már, egyre kevesebb a halandzsa. Mondjuk ember legyen a talpán aki megérti mit is mond. De a lényeg, hogy a családja érti.

Mandarin: Bandi, Mandi

Télapó: Pipó bácsi

Számítógép: Szhage

Hóember: Mokaha

És még sorolhatnám. De általában szépen mondja a szavakat, csak van egy két furcsaság amit kitalált magának. Sokszor ha unatkozik hívja a Danit játszani. Gyeje Danisz..... És Dani megy :-)))))))) Megállíthatatlanul. Tomi alvásigénye nem nő. Ma reggel is 3:45-kor kelt pedig este 9-kor alult el. Én fáradt vagyok , apa is fáradt, de ez a mi sorsunk.

Karácsonyra sok sok ajándékot kaptak. Asztalt, kisszéket, betonkeverő autót, kiskamiont fából, kirakót, mesekockát, rajztáblát, kisvonatot, farm plüssállatokat, plüss kockakirakót, és még nem is tudom mit!

Apa itthon volt 2 ünnep között, igazán élvezték a törpék. folyton rajta lógtak. Sokat játszottunk, sétálltunk együtt 4-en.

Szerző: kataalma  2011.01.03. 05:19 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása