Ma volt az első nap, hogy Tomika kanállal evett végig. Mármint a tízórait, mert ebédidő még nem volt. Annyira édes. Először kapkodott a kanál után meg minden, aztán rájött, hogy bizony ez hami és elkezdett szépen enni. Mindaddig ameddig egy egész üveg kecskeméti barackot be nem vágott! Nem mondom, hogy nem kellett előkét mosnom, de legalább kanállal evett. És ami a legszebb, kanalazás közben is bealudt! Szóval ő nem csak a cicin, vagy a cumin képes bealudni.
Szerző: kataalma  2009.02.26. 10:32 Szólj hozzá!

Ma 4 hónapos az én ici pici fiacskám. És pont ma vagyok egy rettenetes éjszakán túl. Tegnap délután fél 3-kor a szomszéd úgy döntött, hogy spontán Zámbó Jimmy koncertet tart otthon hajnal 2-ig. Így kissé kipihenetlenül, fáradtan és nyűgösen kezdem a mai napot. Pedig ma ünnepelni akartam. Na sebaj. Majd visszakapja ő ezt valakitől. Azt hiszem az élet keményen, megbünteti majd. De Tominak meg se kottyant az egész és aludt, mint a bunda. Sőt mint akinek hajnalban hiányzott a zene, úgy mocorgott. Jó lenne, ha a dilis szomszédok miatt nem szokna rá a zenére, alvásra, mert akkor jajj nekünk! Tegnap volt kinn a védőnő és nagyon megdicsért minket. Tomika szépen fejlődik, jók, amiket hamizik, és sokat mosolyog. És Tomika két napja már céklát is eszik, ami látszólag igencsak ízlik neki. Valamelyik nap megint próbálkozott a felüléssel a pihenőszékében. Ha ezt így folytatja tovább lassan már állni is akar. Bár ez még messze van szerintem. Azt hiszem most már elég új ízt, és formát ismer ahhoz, hogy ismét megpróbálkozzak megtanítani neki a kanalazás művészetét. Apa vett neki őszibarackpépet is, így most már a gyümiket is jól tudom majd keverni. A kakálással sincs semmi gond. Tegnap olyan kígyót nyomott a pelusába, hogy egy felnőtt is megirigyelhette volna. Igaz kissé cékla színű volt, de ez belefér! Nagyon kis ínyenc lesz a drágám. Nem válogat, mindent megeszik, amit adok neki. Eleinte a gyümivel volt egy kis konfliktua, de mára már ez is simán megy! Az ine alul kisé fehéredik, de duzzanatnak nyoma sincs, így a fogzás szerintem kicsit még várat magára. És nagyon szereti az őszibarackos teát is! De mondjuk neki mindegy, hogy hideg, meleg, víz vagy tea… mindent megiszik, ebben se válogat. Azt hiszem egy nagyon jó kisfiút, kaptunk az élettől. Remélem, hogy ha lesz egyszer testvérkéje, akkor ő is legalább ilyen jó baba lesz! Szerencsésnek érzem magam miatta! Éjjelente is alszik, így mi is kipihentek vagyunk. Nappal néha van még egy kis nyűgi, de nem számottevő. Inkább csak unatkozik, és társaságra vágyik. Ha megjelenik valaki, egyből vigyorog és dumál! Bár velem nem annyira, mint másokkal. De ez érthető is. Én már uncsi vagyok. Engem lát minden nap egész nap.  És ami a legfontosabb. Ma megvolt Tomika 2. igazi nagy baba kacagása. Az első február 5-én volt, és most ez! Annyira imádom. Az elsőnél a hapci szó tetszett neki nagyon, most meg a tadadamm különböző hangszínekben. Megint csak a telefonomra sikerült felvennem, de nem baj, ott legalább tuti megmarad! És felfedezte a kincsem a lábát és a fejét. Most állandóan azokat fogdossa. Minden napra jut valami újdonság neki.

 

Szerző: kataalma  2009.02.20. 06:28 Szólj hozzá!

Drága Tomikám ma délelőtt nem akart aludni, így ebédre már igencsak nyűgös volt. Ma megpróbáltam neki délelőtt alma-répa variáció helyett alma őszibarackot adni, de ami almát bele tettem elég savanykás volt, így a végén én ettem meg. Ebédre viszont kapott sütőtök főzeléket, ami nagyon nagyon ízlett neki. 200 ml simán megevett belőle 3 perc alatt. Azért ez nem semmi! Utána meg kidőlt és megint belevágott az igen ritkán esedékes hosszú ebéd utáni alvásába. Már 2 órája alszik. Remélem 4-ig kitart és akkor uzsi után már nem is kell alukálnia, mert nem lesz nyűgös. Ma sütöttem apának szívecske pogácsát, mert ugyi tegnap volt Valentin nap. És tegnap volt kereken 1 éve, hogy Tomikát útnak indítottuk. Voltunk megünnepelni apu szülinapját is. Tomika nagyon jól viselkedett még aludt is ott 40 percet. Egyébként, amikor fenn volt akkor nagyon jól érezte magát. Feküdt papa hasán is és még dumált is nekik. Na kellett elkiabálnom. Így 2 óra után Tomika most fel is ébredt! És amit elfelejtek mindig írni. Tomika kb 1 hete, ha hason van nyúl a játékai felé. Annyira édes. A legnagyobb szókincse most, az hogy hőőőőőőő!

Szerző: kataalma  2009.02.16. 05:30 Szólj hozzá!

 
Úgy látszik így 10 nap után kicsi fiam megint úgy döntött, hogy ebéd után kidől egy kicsikét. De nem is bánom, mert nekem is kell egy kis pihi néha. Hopp, ahogy hallom fel is ébredt Mégsem. A baba a szomszédban sírt. Szóval Tomika már nagyon szeret hason lenni. Szinte csak úgy szeret feküdni még nappal is. És tegnap este óta át is fordul rendesen. Leteszem a hátára és 1 perc sem telik bele már a hasán, van. Ott meg rájött, hogy egy kézzel is lehet könyökölni és a másik kezével, tud a játékok felé nyúlni. Még nem mindig sikerül neki inkább így csak lökdösi őket, de a szándék a lényeg. A haja már megint nőtt vagy 1,5 cm-t. Nem semmi. Ez a gyerek soha nem lesz kopasz az tuti! És már most olyan erő van benne, hogy az csak csuda. A nappaliból a rácsos ágyát kicseréltük az utazóágyra, hogy ne üsse meg magát a nagy hempergések közepette! De ezt is élvezi. Az alma répa variációt meg egyenesen imádja enni. Most veszek majd neki sütőtököt meg céklát. Kíváncsi leszek az eredményére. Még mindig nem szeret kanalazni, de majdcsak belejön. Legalábbis nagyon remélem, hogy nyáron, a vízparton nem kell cumisüveg neki. A kedvenc elfoglaltsága most az, hogy a pelenkázón lévő popsitörlős dobozt rángatja. Már mondtam neki, hogy az nem jó mert jól fejbe fogja magát kólintani, de nem érdekli. Cibálja tovább. És nagyon csikis! Főleg a bordáinál, de a combján a 7 fogást sem bírjak ki.
Szerző: kataalma  2009.02.12. 15:22 Szólj hozzá!

 
Ma voltunk oltáson Tomival. Ezt most jobban viselte mint az elsőt! Igaz kicsi sírás itt is volt, de amint felvettem már meg is nyugodott. Hazafele pedig alukált a kocsiban. És 6650 gramm és 63 cm. Bár nem tudom ezek az értékek mennyire pontosak, de hiszek nekik. És ma volt az első legnagyobb örömöm! Tomika hangosan kacagott! De du. ezt már nem produkálta az apukájának, pedig szívesen megmutattam volna! Na sebaj majd talán holnap. Egyébként egyre gyakrabban mosolyog és szinte mindenkire, aki beszél hozzá. Tegnap adtam neki sárgarépa és alma keveréket, amit én csináltam. Nagyon nagyon ízlett neki! Lassan majd ki tudjuk váltani gyümivel a tízórai. Na jó azért még biztos eltart egy hétig!
Szerző: kataalma  2009.02.06. 06:03 Szólj hozzá!

Én nem tudom, mi van ma, de lassan unatkozni fogok. Tomika reggel 6-kor kelt. 7-kor evett. 9:10-kor elaludt de 9:30-kor már fel is kelt. Aztán játszottunk és 10-kor hamizott megint, amikor is bealudt. Közben elmentünk vásárolni meg sétálni, amit ő végigdurmolt! 12-kor kelt fel. 1-kor megint hami és aludt 15:18-ig. 16:00-kor hami és jelenleg 16:28-van de megint alszik. Szinte egész nap alukál a drágám. Nem tudom így milyen éjszaka áll előttünk. Ja és a délutáni alvásnál kissé meglepődtem. 14:47-kor bementem hozzá, hogy megnézzem, mit csinál és nagyon elcsodálkoztam. Tomibaba éppen 180 fokos fordulatot vett és úgy kikúszott az ágy szélére, hogy a keze kilógott a feje meg a rácsnak nyomódott.

Nagyot nevettem. Eddig csak a szélére kúszott ki, vagy keresztbe fordult, de ilyet még nem láttam tőle. Nesze neked rácsvédő! Ugyanmár, ez a fiú mindent kicselez. Ma adtam neki répapépet, ami nagyon ízlett neki. Lehet, ettől alszik olyan jókat. Végre rendes kaját evett. Gondolja akkor most szunyálni, kell! Tegnap meg tegnapelőtt baracklével higított almapépet csináltam neki. Abból pár kanállal belapátolt, de úgy néz ki a gyümölcs nem az ő íz világa. No sebaj, nem adjuk fel. Ha 2 hónap múlva, akkor, akkor, de bizti meg fogja szeretni. A répát cumisüvegből adtam neki, mert úgy néz ki a kisfiam még nem érett a kanalazásra. De minden nap gyakorolni fogjuk, hogy a nyáron, a vízparton már ne kelljen a cumisüveggel bajlódni.

Szerző: kataalma  2009.02.02. 16:35 Szólj hozzá!

Szerző: kataalma  2009.02.01. 12:26 Szólj hozzá!

Szerző: kataalma  2009.02.01. 12:25 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása