Jól vagyunk mindannyian. A pici nemét még mindig nem tudjuk, mert majd csak 2 hét múlva megyek uh-ra, és jó esetben terpeszben lesz és megmutizza nekünk. Addig csak találgatni lehet, de nekem van egy olyan érzésem, hogy kislány, de nem mondanám tutira a dolgot. Tomi egyre csibészebb. A járókában már nem marad, meg rögtön visít, ha csak a közelébe viszem. Így pakolhatom utána az egész lakást. Ő meg előszeretettel csinál mindent, ami nem szabad. Vége a tiszta gyermekkor időszaknak is. Minden estére úgy néz ki, mint aki a bányában dolgozott. Már próbálgat egyedül állni, és egy kezét fogva sétálni. Nagyon kis ügyes. Ha kérdezek valamit tőle, hogy hol van és van, kedve akkor odamegy és megmutatja, illetve ha kérem, odaadja nekem. Tapsol, a szájával berreg, utánozza a halakat és persze már a szókincse az ó betűnél tart. A nyaraláskor a 2. emeleten laktunk és a drágám miatt napi 2x is megmásztam a lépcsőket négykézláb utána. Azóta itthon is felmászik, mindenhova ahova csak lehet. A Balcsit nagyon élvezte. Mind a vizet, mind a füves partot. Fáradtabban jöttem haza, mint amikor elmentem. Imádja a túrórúdit, a krémtúrót és minden mást is. Már 7. fogacskája jön és a 8. is útnak indult. Lassan tele lesz a szája foggal. Én meg mostanában sokat leszek egyedül, mert Krisztián megy Egerbe dolgozni és ott is alszik. Remélem, bírom majd a strapát.