Vihar

Tegnap... Erzsébeten voltam Tomival egy ismerősünknél, amikor elkezdett beborulni az ég. Mondtam, na akkor gyorsan indulunk haza még a vihar előtt. Így is tettem. 15:20-kor elindultam. A buszmegállóba 40 percet kellett várnom a buszra, nem tudom miért. Addigra az ég már szó szerint olyan fekete volt, hogy azon imádkoztam, csak érjünk haza. A levegő hirtelen dög melegből vagy 10 fokot visszaesett. Elkezdtem fázni. Tomit jól betakartam. Ekkor feltámadt a szél is. Legalább 100 Km/h. Jött végre a busz, amire persze ebben az orkánban senki nem segített nekem felszállni. Na, nagy nehezen felcipeltem Tomit babakocsistul. Amint bezáródott az ajtó és elindult a busz, belecsöppentünk a vihar közepébe. Az ég olyan volt mintha este lenne, nem láttunk a portól, amit a szél kavart. Előttünk az úton ágak szakadtak le és fák csavarodtak ki gyökerestül. Rendesen halálfélelmem volt. A buszt dobálta a szél. Én, aki nem vagyok hívő, imádkozni kezdtem, hogy ha ezt túléljük, akkor minden ok. Ekkor elértünk a Csepeli átjáróhoz, ami ugye egy híd és a Duna felett vezet át. A busz csak 5-el, mert menni, nehogy a szél belelökjön minket a Dunába. Képzelhetitek mit éltem át. Leszakadó ágak, fák, villámok dörgések..... Hála az égnek épségben hazaértünk. Soha többet ilyet. Nem is magam miatt féltem, hanem Tomi miatt....
Erre egész éjjel nem aludt a drágám. Gondolom őt is megviselték a történtek. Én most zombi vagyok, egyedül itthon Tomival, Apa dolgozik. Hajnal fél 1 óta nem alszok....