Azt hiszem megint kezdek kicsit magamba fordúlni. Semmi segítségem nincs és ez kiborít teljesen. Apa reggel 6-kor elmegy dolgozni és általában este fél 6- 6 körül ér haza. Addig tök egyedűl vagyok és nincs kihez szólnom. Anyu hétköznap igaz nem minden nap de fel szokott ugrani kb fél órára és hoz kajcsit ami sok segítség, mert nem kell főznöm, de ennyi. Gondoltam, hú már nagyfiú lesz Tomi és elmegyünk a szép időben sétálni. De nem lehet. Leéget az utcán. Folyamatosan úgy ordít mint akit nyúznak. Nem tudok vásárolni, sétálni, nézelődni kikapcsolódni. Semmit! Mikor apa hazaér neki se tudom lepasszolni, mert ő fáradt az egész nap után, éhes fürdenie kell. Mire végez akkor picit odamegy Tomi mellé míg én elmosogatok. Aztán fürdetés ami szintén az én feladatom, etetés ami megint csak az enyém és altatás ami persze, hogy rám marad. Estére már úgy kivagyok mint egy mosott .... És persze éjjel amikor elalszom akkor is úgy kelek mint akin átment az úthenger. Kb 2 hete Tomi hajnalban kel 4 körül és nem alszik vissza. Szóval nekem akkor kezdődik a műszakom. De ha legalább sétálni lehetne..

Na mindegy. Én már nem várok csodákat, nem hiszem, hogy valaha fog valami is változni, hisz Tomi vérmérséklete szerintem alapból ilyen. A keresztelő április 19-én lesz abban a templomban amelyikben házasodtunk. De ezt se várom, hisz ki tudja ott hogy fog viselkedni és milyen kedve lesz.

Fáradt vagyok, lelkileg összezavart és úgy érzem soha de soha többé nem akarok gyereket! Max örökbe fogadni de minimum 1 éveset.