Ezt is megértük! 6 hónaposak lettünk! Tomibaba nagyon szépen fejlődik. Négykézláb áll, ugrik mint egy szöcske és egyre többet kacag. Már hintázunk is a játszótéren a baba hintában és nagyon nagyon élvezi. Megismerkedtünk környékbeli anyukákkal is, így nekem is van már társaságom, és nem kell egyedül unatkoznom. Tegnap megvolt a keresztelő is. Református lett a kicsikém Farkas Tamás Richard! Az a pap keresztelte aki összeadott minket. Tomi egész jól viselte, kimentem vele sétálni a templomkertbe és el is aludt. A nővérem sajnos nem tudott ott lenni, mert tüdőhörgő gyulladása van. De jobban is járt, legalább nem kellett 1,5 órát végigülnie meg énekelnie. Tomi egyre szebben és ügyesebben eszik. Minden érdekli, mindent meg akar fogni és a szájába venni. Anyutól kapott egy kis labdát. A habtapin hasal és ha elgurul a labda, akkor ő ugrál utána. Nagyon cukorfalat. 7800 gramm és 68 cm! Szépen lassan de biztosan növekszünk. Ha megfogjuk a kezét egyből felhúzza magát, ülni szeretne, de egyedűl még nem megy neki. Ha a hátára teszem, egyből hasra fordúl, mert úgy szebb és érdekesebb a világ. És ma reggel életében először megszólalt a légzésfigyelő. Én rohantam be a szobába, hogy mi is a baj, erre ő mosolyogva fogadott kezében a légzésfigyelő zsinorjával, hogy: „ nézd anya kihúztam tök egyedűl és ezt a hangot is én csinálom, ügyes vagyok?” Na erre én jól megöleltem és örültem, hogy nincs semmi baj.

És már mindent megeszik amit adunk neki. Már csak reggel és este eszik tápot. Tízóraira gyümölcsöt, ebédre főzeléket és uzsonnaára tejpépet vagy amit épp azzal kiváltunk.

Szerző: kataalma  2009.04.20. 12:41 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomibaba.blog.hu/api/trackback/id/tr71075866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása