Hát nem semmi a mi az elmúlt időben velünk történt. Kezdem ott, hogy a hétvégén nem volt fűtés egész Csepelen és Erzsébeten, mert tönkrement valami. Péterbáéktól kellett elhoznunk egy hősugárzót és aznap éjjel kint aludtunk mind a 3-an a nappaliba, mert oda fűtöttünk be. Szerencsére éjjelre már visszakapcsolták a fűtést, így nem fáztunk. Aztán jött a tegnapi nap. Tomikát elvittem oltásra! Nagyon szépen viselkedett ameddig odaértünk, meg ameddig megvizsgálták. Azonban amikor a szurit kapta az rettenetes volt. De nem csak neki, nekem is! Annyira sírt, hogy pár másodpercig még levegőt sem vett. Belilult a feje és keserves zokogásba kezdett. Hiába próbáltam a figyelmét elterelni, nem lehetett. Annyira sajnáltam őt. Mindkét combjába kapott szurit, mert megkapta a tüdőgyuszi ellenit is. Mellékhatása nem volt. Igaz megelőzésnek adtam neki egy kúpot, de sem aluszékonyabb sem nyűgösebb nem volt, mint máskor szokott. Ez után itthon beszélgettem anyuval és kiderült, hogy a Csepeli mészárlás kivitelezője a szomszédunk. Ekkor kiakadtam teljesen. Nem gondoltam volna róla, hogy egy légynek is tudna ártani. De hogy embert ölni… Azt hittük róla, hogy rendőr. Erre, tessék

Na jó visszatérve Tomira. Már 6120 grammnak mérték, bár nem tudom, hogy a textilpelust meg a body-t ami rajta volt leszámították e, de mindegy. Ja és 60 cm. Makkegészséges! Azt hiszem ennyi most röviden.
Szerző: kataalma  2009.01.09. 08:51 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomibaba.blog.hu/api/trackback/id/tr52866865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása