Szépen alakulnak a dolgok! Tomibaba nagyon jó kisfiú még mindig éjjel. Csak eszik és alszik. Nappal már kezd kicsit jobb lenni. Igaz még mindig alig alszik, de ha beteszem a pihenőszékbe vagy a nagyágyra, és mellé ülök és beszélek neki, akkor már kezd figyelni. Igaz nem köti le túl sokáig a dolog, de 10 perc is több a semminél. Ahogy elnézem hatalmas kék szemei, lesznek. És már a haja is kezd szőkülni. Azt hiszem rám fog hasonlítani, bár most még nagyon az apját látom benne. Ma 7 hetes és már 4800 gramm és 56 cm. Szépen fejlődik. A legújabb dilije a kajáknál van. Éhes, de nem hajlandó enni. Elkezd üvölteni hami közben, így egy evés cumisüvegből is akár 1 órát is el tud tartani. Ez nem mindig van így, de esténként szinte minden nap eljátszza velünk. És a séta mumus lett számára. Minden baba beájul a friss levegőn, és jó nagyokat alszik, kivéve az én pici fiamat! Amint elindulunk, rázendít, és addig csinálja, míg haza nem érünk. Itthon, meg mint akinek nincs semmi baja játszik. Én nem tudom, miért csinálja ezt, de remélem hamarosan ezt is kinövi, mert levegőzni muszáj neki is meg nekem is. És főleg vásárolni. Bár szerintem a karácsonyi nagybevásárlást apa csinálja majd egyedül, mert 45 perc sorban állást nem hiszem, hogy kibírna. Még én is ideges leszek, nemhogy ő! Ma du. megyek fogászatra ő pedig apukájával marad. Remélem, jól kijönnek majd egymással. Keresztanyukájától kapott szép kis mikulás rucit. A nagy napon abban ünnepelt ő is! Olyan de olyan édi volt benne! Imádom!

Szerző: kataalma  2008.12.08. 12:45 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomibaba.blog.hu/api/trackback/id/tr87810922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása